Azonban vannak, akiknek eljutni erre a szintre hosszabb időt vesz igénybe vagy sajnos egyáltalán nem tanulnak, ezért útjuk során rengeteg sérülést okoznak. Maguk után komoly fájdalmakat hagynak, amik összeadódva az élet adta amúgy sem egyszerű kihívásokkal, sok-sok sérült, beteg embert eredményeznek. Nem mindenki elég erős ahhoz, hogy ezekből felálljon vagy felismerje, hogy még idő kell neki a gyógyuláshoz, még nem lenne szabad ismerkednie. Ők is fent vannak a társkereső oldalakon, s beléjük futva hol mókás, hol pedig bizony akár veszélyes helyzetekbe is kerülhetünk. Épp ezért nagyon fontos, hogy bármennyire is szimpatikus számodra a másik fél, egy egészséges – egészséges! – bizalmatlanságot tarts azért. Ha vannak apró figyelmeztető jelek, az agyad kis hátsó zugában nagyon haloványan jegyezd meg őket, így ha szükséges, időben fel fog villanni a figyelmeztető piros lámpa.
Egy jó ideje tartom magam ahhoz, hogy ha valaki nem jön be, megmondom neki, függetlenül az ismerkedésünk szakaszától. Persze, ha még csak a köszönésnél tartunk, s már ott kiderül, hogy egy perverz, nem normális alak, akkor egy szó nélkül letiltom, viszont ha már csak egy picit is belemelegedtünk a beszélgetésbe, s rájövök, nem stimmelünk, akkor normálisan elköszönök a másiktól, jelzem felé, hogy nem egymást keressük, s sok sikert kívánok neki a további keresgéléshez. A reakciók persze nagyon különbözőek. Van, aki zokszó nélkül elfogadja, talán még egyet is ért, s ő is elköszön. Van, aki kíváncsivá válik, miért gondolom így, visszajelzést kér, szeretne belőle tanulni, fejlődni, ha egyáltalán van miből. S van, aki vérig sértődik, támadásba lendül, elmond engem ezért mindennek.
Bármennyire is nehezünkre esik konfrontálódni, megbántani másokat, az udvarias őszinteség mindig célravezetőbb és tisztességesebb, mint a kámforrá válás, a másik válaszok nélkül hagyása.
